b
sarkanyapartman / 25.04.2020

A miskolctapolcai fürdő

Miskolctapolca: párhuzamosan dolgoznak kint és bent

Az önkormányzat szerint a miskolctapolcai fürdő újjáépítésével üdülő- és fürdőhelyi tekintélyét szerzi vissza.

Továbbra is ütemterv szerint halad a Miskolctapolcai Strand második ütemének kivitelezése – jelentette ki kérdésünkre Petruskó Norbert, a beruházó miskolci önkormányzat szóvivője. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bontási és földmunkákat, valamint a terület előkészítését követően már a szórakoztató létesítmény épületein dolgozik a kivitelező.  –  Az öt épületegyüttesből álló komplexum három épülete esetében a szerkezetépítési munkák teljes készültségi szinten vannak, a másik kettőnél a szerkezetépítés befejező munkáit végzik – hangsúlyozta.  A szerkezetileg kész szinteken párhuzamosan folynak az erős- és gyengeáramú, illetve a gépészeti szerelés, valamint a szakipari munkák. Egyes helyiségeknél, épületrészeknél pedig már a hideg és meleg burkolási, illetve a szárazépítési munkák is megkezdődtek. A tetőszigetelési és aljzatbetonozási munkák két épület esetében teljes egészében elkészültek.

b

Jelentős mérföldkő 

A miskolci önkormányzat szerint a beruházás nemcsak a majdani üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. életében, hanem egész Miskolc életében jelentős mérföldkő.

– A miskolctapolcai fürdő újjáépítésével üdülő- és fürdőhelyi tekintélyét szerzi vissza. A fejlesztés tíz új, egész évben üzemelő medencéjével kiválóan kiegészíti majd az első ütemben elkészült fürdőt, mivel az elsősorban kültéri medencékkel rendelkezik. Az új medencékkel egy egész évben megfelelő medencekapacitással rendelkező élmény- és wellnessfürdő jön létre, ami már felveheti a versenyt a régió más fürdőivel, illetve kibővíti Miskolc fürdőkínálatát, ezzel támogatva a város hosszú távú turisztikai koncepcióját – sorolta. 

Az sem elhanyagolható szempont, hogy az új medencekínálat és kapacitás részben tehermentesíti majd a Barlangfürdőt, mely ezáltal hangsúlyosabban tud majd a gyógyturizmusra koncentrálni.  – A fejlesztés egy újabb lehetőséget jelent a fürdők szolgáltatási palettájának bővítésére, így elérve azokat a szegmenseket is, melyeket a jelenlegi létesítmények nem tudnak kiszolgálni, de bízunk abban is, hogy a beruházást követően a már meglévő vendégkör is több időt tölthet majd el a fürdőkben – jelentette ki a szóvivő.

Forrás: MiNap.hu